A tizenkilenc éves Kelsea Glynn pontosan olyan, mint a többi hasonló korú lány: engedetlen, meg van győződve a saját igazáról és mindig mindent jobban tud az idősebbeknél. De tőlük eltérően ő éppen egy királyságot készül megörökölni: egy királyságot, ami korrupt, romlott és veszélyes. Vagy a legrettegettebb uralkodójává válik, vagy már az első héten orgyilkosok áldozata lesz – minden rajta múlik, és azon, hogy milyen döntéseket képes meghozni.
Erika Johansen regénye klasszikus fantasy elemekből építkezik, de nem szégyell sokszor kegyetlen és erőszakos lenni: a Tear királynője egy fiatal lány történetét meséli el, aki sokáig volt kénytelen száműzetésben élni, hogy végül hűséges testőreivel visszatérjen, és elvegye, ami jogosan jár neki. Fekete mágiával, rejtélyekkel és akciódús jelenetekkel teli történet, amire már Hollywood is lecsapott: várhatóan Emma Watson lesz a készülő film főszereplője és egyben producere is.
Fordító: Huszti Zsuzsanna
Sorozat: Igen
Előzmény: -
Függővég: Igen
Happy end? Hm.
Sokat gondolkoztam azon, hogy miről hozzak értékelést, mert igaz, hogy legalább 30 idén olvasott könyvről nem írtam még, de úgy éreztem, hogy valami szívemhez igazán közel állóval kéne kezdenem. Döntésképtelen voltam, mert volt pár ötletem - de egy igazi mégsem. Aztán megnyitottam egy jegyzetet a telefonomban, ami tele volt ebből a könyvből vett idézetekkel, és hirtelen rájöttem, hogy az idei olvasmányaim közül az egyetlen kedvencemről fogok írni.
Azt azért szeretném leszögezni, hogy a film a fülszöveg ellenére még csak kezdeti stádiumban van, és bár Emma Watson izgatott a szerep miatt, azonban a gyakorlati 'felkészülést' még nem kezdte meg: nem hízott semmit, pedig Kelsea igazán telt alkatú. Azt gondolom utólag, hogy ez volt az egyik első tény, ami miatt igazán sikerült megkedvelnem a könyvet: Erika bátorsága miatt. Szembeszállt a világgal, a sztereotípiákkal, és hozott nekünk egy molett királynőt.
(Igazán lényegtelen információ, de maga az írónő sem nádszálvékony, és számomra részben ezért is vált szimpatikussá: míg néhány író könyveiben nagyon szembetűnő, hogy a saját feljavított változatát teszi bele, addig Erika nem javította fel - már ha elfogadható tény az bárki számára, hogy egy író legfőképp magából merít ihletet, akár külsőleg, akár a belső tulajdonságok vagy világkép tekintetében.)
(Igazán lényegtelen információ, de maga az írónő sem nádszálvékony, és számomra részben ezért is vált szimpatikussá: míg néhány író könyveiben nagyon szembetűnő, hogy a saját feljavított változatát teszi bele, addig Erika nem javította fel - már ha elfogadható tény az bárki számára, hogy egy író legfőképp magából merít ihletet, akár külsőleg, akár a belső tulajdonságok vagy világkép tekintetében.)
Már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor még tavaly nézegettem az Agave összeállítását az ősszel megjelenő könyveikről, és azóta is töretlen a szerelem. Érdekes a fülszöveg, azt hiszem ez tagadhatatlan tény, a borító pedig szinte az egyik legjobb a tavalyiak közül.
Külön pozitívum volt, hogy az írónő nem skatulyázta be magát írás közben: a Poe, Lovecraft és Stephen King kedvelő hölgy nem írt egy YA, vagy fantasy történetet úgy, hogy azok beleférjenek a keretekbe - a kereteknek kellett hozzá igazodniuk. Emellett a könyvét és a készülő filmet is két külön 'állatként' tartja számon, azaz nem zavarja, ha a film más lesz, hiszen nem is lehetne ugyanolyan. Emma pedig úgy került a képbe, mint nagyon intelligens nő, és aktív feminista - nem azért, mert szép, vagy mert híres, ami még egy csodálatos tény.
"– Folyékony ópium? Van ilyen is?– Burokban éltél eddig, úrnő.– Úgy tudtam, hogy ópiumot tilos forgalmazni Tearben.– Éppen ezért találta fel Isten a feketepiacot."
A kezdetekkor Kelsea csak egy 19 éves lány, akinek egész életében azt mondták, hogy ő lesz a királynő, ennek megfelelően több, mint egy évtizeden át szüntelenül tartott a világtól elzárt kiképzése, éppen ezért a lehető leghalványabb fogalma sincs róla, hogy milyen az élet máshol. A tanítói - és nevelőszülei - titokban tartották előtte anyja személyiségét, tetteit, apja kilétét (bár lehet, hogy azt ők sem tudták), a királysága jelenlegi helyzetét, és a borzalmas dolgokat, amiktől meg kéne tisztítani az országát. Azonban ahogy körbenéz a testőrein, akik semmi tiszteletreméltót nem látnak benne, elkezd kételkedni magában. Olyan kétségek ezek, amiket természetesen mindenkinek le kell győznie élete során. Tud a hiányosságairól, de ez nem változtat a tényen, hogy ő az uralkodó, és meg kell felelnie a feladatának még akkor is, ha az Erődben a nagybátyja uralkodik régensként majd' két évtizede. Kelsea jellemfejlődését is nyomon követjük a könyv során, hiszen a szemszögek az övé köré csoportosultak, és előbb-utóbb bele is futottak.Sok új karakterrel ismerkedünk meg, köztük Kísértettel és Buzogánnyal:
Kísértetről a könyv végére sem tudtunk meg igazán semmit, a titokzatosságára utal a neve is. Senki nem ismeri, tudja, hogy ki ő, és egyedül Kelsea látta az arcát anélkül, hogy utána megölte volna őt. Egy szereplő volt, aki látta az arcát - ő is elszörnyedt, és mielőbbi halálért fohászkodott. Bárhova be tud jutni észrevétlenül, ami igazán hasznos képesség.
Buzogány eközben Kelsea testőrségének választott vezetője, aki néha apafiguraként is viselkedik, felülírja a parancsait, védi, és az ellene elkövetett merényleteket is nagyon a szívére veszi, a kérésére külön nyomozást is folytat, mogorva, és összetett személyiség, a hiányossága miatt pedig különösen imádtam.
A királynőnek nincs más választása, meg kell bíznia a körülötte álló emberekben, ugyanis rajtuk kívül mindenki a halálát akarja, miközben a népét elnyomják, kihasználják, és nem tartják többnek rabszolgáknál. Kelsea morális kérdésekben megingathatatlanul a helyes döntéseket hozta meg, ami hősnőhöz méltó személyiséget kölcsönzött neki, és egyben sokszor a nehezebb és rögös út felé terelte.
"– Tear királynője, vagy egy héten belül halott leszel, vagy teleszel a legfélelmetesebb királynő, akit ez a birodalom valaha látott."
Nem fogok senkit meggyőzni arról, hogy a könyv nem csak egy középszerű fantasy, bár tényleg azt gondolom, hogy a gondosan összeválogatott sémák keverékéből valami szép jött létre. Kedveltem magukat a szereplőket, hogy Kelsea jelleme milyen módon fejlődött, követte a szívét annak ellenére is, hogy ténylegesen semmi nem volt a kezében, hogy tudott bízni, sírni, sajnálni, és kiapadhatatlan belső ereje segítségével próbált minden téren megfelelő uralkodóvá fejlődni.
Kellemes meglepetés volt számomra az is, hogy sok szereplőt ismertünk meg, mégis mindegyikről tudtam, hogy kicsoda. Még az árulót is kedveltem, és sajnáltam.
Annyira lekötött a könyv, hogy már az olvasása közben különböző összeesküvés elméleteket gyártottam pl Kísértet kilétére, Kelsea apjáéra, ahogy nagyjából minden titokzatosnak tűnő szereplőére. Szerencsére sok dolog nem derült még ki az első részből, ami miatt izgatottak lehetünk a következő részek folyamán is.
"Nagyobb ajándékot kaptál tőlem, mint gondolnád.– Miféle ajándékot?– Rá fogsz jönni. Viszonzásképpen elvárom, hogy titokban tartsd!Kelsea visszafordult a tükörhöz.– Istenem, mondja, hogy nem ejtett teherbe, amíg aludtam!"
Tudni kell rólam, hogy nem kedvelem az előreutalásokat, azonban vannak írok, akik különösen jól tudják használni őket, ezáltal nem elvesznek, hanem hozzáadnak a történethez. Az elején Anthony Ryanre is rémesen mérges voltam, aztán a kedvencem lett. Itt ugyanez volt a helyzet - Erika szépen lassan biztosított arról, hogy mindent megkapunk majd amit szeretnénk.
Valamiért pedig még ezt a rémesen barbár módot is - amivel a hódolatát fejezte ki az emberkénk -, elragadónak találtam.
Valamiért pedig még ezt a rémesen barbár módot is - amivel a hódolatát fejezte ki az emberkénk -, elragadónak találtam.
Kedvenc karakter: Kísértet, a nevelőszülők is
Legrosszabb karakter: -
Legjobb a könyvben: A tábla és az a fejecske.
Legrosszabb a könyvben: -
Utolsó mondat:
"Felelős vagyok érte, gondolta, de ez a gondolat most már nem félelemmel töltötte el, csak a hála különös érzésével. A királyságomért."
Mennyire ajánlom? 5/5
Borító: 5/5
Cím: 5/5
Az egész: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése