Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok – egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.
Oldalak száma: 344
Eredeti mű megjelenésének éve: 1813
2016. június 26., 22:10 → 2016. július 2., 15:09
A Büszkeség és balítélet valóban nem egy mai regény, de nem is ezért szemeltem ki magamnak. Viszont úgy éreztem, mindenképp írnom kell róla egy bejegyzést; annyit ugyanis bőven megérdemel Jane Austen.
Ezzel a regénnyel évekig játszottam igavonát, de sosem éreztem magam elég érettnek hozzá és nem is találtam rá a megfelelő alkalmat. A filmet pedig nem voltam hajlandó megnézni, amíg el nem olvastam a könyvet.
Azonban bizonyos szinten bűnbe estem, amikoris megnéztem a Büszkeség és balítélet meg a zombik című filmet. Valójában a történet nem teljesen ugyanaz, hiszen zombikkal van fűszerezve, a fő cselekmény viszont változatlan, ahogy a szereplők is.
Mindennek ellenére úgy éreztem, ideje belevágnom végre a Jane Austen által írt műbe is, hiszen annyit hallottam már Mr. Darcy-ról. Kíváncsi voltam, engem is ugyanúgy levesz-e majd a lábamról, ahogy nők millióit az elmúlt 200 év során.
Mint mindenki sejti, nagy cselekmény nincs, ez nem az a fajta regény, nem nyomozós, nem akciós, de roppant szórakoztató. Nem tudom tényleg más szóval leírni, egyszerűen kikapcsolt. Nyilván, ha Jane Austen írásai eddig fennmaradtak, akkor minőségi és ezt nem nekem kell bizonyítani, én csak azt mondom, hogy egy magam fajta inkább mezei szórakoztató irodalomra vágyó ember is tökéletesen tudja élvezni.
Természetesen minden karakter kidolgozott, nem is várhatunk kevesebbet egy ilyen műnél, de akkor is meglepett, hogy mindenki ennyire jól elkülöníthető, hogy mindenki képvisel egyfajta embertípust. Mindenkit könnyű megszeretni, vagy éppen megutálni, és egyik karakter sem volt szimplán közömbös.
A romantika részéről is essen azért szó, ha már a Büszkeség és balítéletről van szó. Mr. Darcy természetesen bekerült a kedvenc férfikaraktereim közé. Talán ő állította fel ezt a karaktersémát, talán nem, de biztos, hogy a kedvenc férfitípusom a maga jellemében. Ő az a karakter, aki valós, ámbár megdöbbentő jellemfejlődésen esett át. Természetesen sok karakterre mondom ezt, de eddig még nem találkoztam Mr. Darcy-val sem. Úgy gondolom ugyanis, hogy nem sok férfi mondhatja el magáról, hogy egy regény végére valódi úriemberré vált és belátta múltbeli tévedéseit, viselkedésének otrombaságát.
Teljesen meglepődtem, hogy Austennek milyen jó humora van, meg kellett kétszer is néznem az eredeti kiadás dátumát, hogy akkoriban is ilyen marha jó könyvet tudtak írni.
Az írónő páratlan humora főképp Mr. Bennet 1-1 megjegyzésében, odapirításában mutatkozott meg, de emellett a két főhősünk, Elizabeth Bennet és Fiztwilliam Darcy diskurzusaiban is ugyanígy megmutatkozik Jane Austen.
Mr. Bennet, az apa karaktere az, akivel a leginkább azonosulni tudtam. Nagyon is jól látja, hogy melyik lánya ostoba (hiszen akkoriban a nőknek nem kellett okosnak lenni, csak szépnek és jó modorúnak), és mindenhez ilyen nyers őszinteséggel áll hozzá, ami teljesen ellentétben áll Mrs. Bennet tipikus, korhű felfogásával és butaságával. (Legalábbis mi, a mai kor emberei eléggé annak látjuk.) És ebből lesznek az igazán szórakoztató párbeszédek.
Emellett kissé kifigurázza az érdekházasság lényegét, pedig abban a korban ez volt a megszokás, és ettől lesz kicsit cukros, hogy bizony a főszereplők nagyjának sikerül romantikus és előnyös házasságok kötnie a történet végére, de mégsem lesz hihetetlen vagy túl nyálas.
Mr. Bennet, az apa karaktere az, akivel a leginkább azonosulni tudtam. Nagyon is jól látja, hogy melyik lánya ostoba (hiszen akkoriban a nőknek nem kellett okosnak lenni, csak szépnek és jó modorúnak), és mindenhez ilyen nyers őszinteséggel áll hozzá, ami teljesen ellentétben áll Mrs. Bennet tipikus, korhű felfogásával és butaságával. (Legalábbis mi, a mai kor emberei eléggé annak látjuk.) És ebből lesznek az igazán szórakoztató párbeszédek.
Emellett kissé kifigurázza az érdekházasság lényegét, pedig abban a korban ez volt a megszokás, és ettől lesz kicsit cukros, hogy bizony a főszereplők nagyjának sikerül romantikus és előnyös házasságok kötnie a történet végére, de mégsem lesz hihetetlen vagy túl nyálas.
❝Téved, kedvesem, nagyon is tisztelem az idegeit. Voltaképpen régi barátaim. Idestova húsz éve örökösen rájuk hivatkozik.❞
Természetesen minden karakter kidolgozott, nem is várhatunk kevesebbet egy ilyen műnél, de akkor is meglepett, hogy mindenki ennyire jól elkülöníthető, hogy mindenki képvisel egyfajta embertípust. Mindenkit könnyű megszeretni, vagy éppen megutálni, és egyik karakter sem volt szimplán közömbös.
A romantika részéről is essen azért szó, ha már a Büszkeség és balítéletről van szó. Mr. Darcy természetesen bekerült a kedvenc férfikaraktereim közé. Talán ő állította fel ezt a karaktersémát, talán nem, de biztos, hogy a kedvenc férfitípusom a maga jellemében. Ő az a karakter, aki valós, ámbár megdöbbentő jellemfejlődésen esett át. Természetesen sok karakterre mondom ezt, de eddig még nem találkoztam Mr. Darcy-val sem. Úgy gondolom ugyanis, hogy nem sok férfi mondhatja el magáról, hogy egy regény végére valódi úriemberré vált és belátta múltbeli tévedéseit, viselkedésének otrombaságát.
Lizzy Bennetet, a főszereplőt rögtön megkedveltem. Üdítő színfolt volt a regényben, valamint kiemelkedő az átlag romantikus regények hősnői közt, köszönhetően intelligens és modern gondolkodásának. Megvoltak a maga hibái, de a mód, ahogy látta a világot a többi Bennet testvérrel ellentétben, tisztára olyan érzést keltett bennem, mintha Elizabeth karakterét a 21. század erős női szereplői ihlették volna.
❝Minél jobban megismerem a világot, annál elégedetlenebb vagyok vele, s mindennap erősödik az a hitem, hogy az emberi jellem állhatatlan, s az emberekben akkor sem lehet bízni, ha szilárdnak vagy értelmesnek látszanak.❞
Darcy és Lizzy szerelme a közhiedelemmel ellentétben szépen, fokozatosan alakul ki, egyik fél oldaláról még később, mint gondolnánk, miközben Austen az egyik legfontosabb tanulságot tálalja a könyv mondanivalójaként. A külső szépség is számíthat, de a belső szépség még fontosabb.
A regény igencsak letisztult és kellemes hangvételű. Éppen ezért szerettem meg annyira. Felüdülés volt ilyesmit olvasni a manapság sorra megjelenő könyvek mellett. A kor embereinek illedelmessége engem mindenképp levett a lábamról és vágyódásra késztet a mai napig. Örömmel töltene el ugyanis, ha abban a korban születhettem volna.
Persze a történet csak mese habbal, azért számomra igazi élvezet volt az olvasása. A kor legnagyobb szórakozását ugyanis a bálok és a könyvek, az olvasás jelentette; így nem kérdés, hogy szívesen élnék akkor.
Egyértelmű számomra, hogy szinte mindenki olvasta már ezt a regényt, de ha mégsem és esetleg te is kedvet kaptál egy klasszikushoz, teljes nyugodalommal ajánlom neked ezt a könyvet! Ígérem, nem fogsz csalódni benne.
❝Hiába volt minden vívódásom… nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.❞
Egyértelmű számomra, hogy szinte mindenki olvasta már ezt a regényt, de ha mégsem és esetleg te is kedvet kaptál egy klasszikushoz, teljes nyugodalommal ajánlom neked ezt a könyvet! Ígérem, nem fogsz csalódni benne.
------------------------------------
Borító: 5/5
Történet: 5/5*
Írói kivitelezés: 5/5
Írói kivitelezés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése