Based on an original new story by J.K. Rowling, Jack Thorne and John Tiffany, Harry Potter and the Cursed Child, a new play by Jack Thorne, is the first official Harry Potter story to be presented on stage. It will receive its world premiere in London’s West End on 30th July 2016.
It was always difficult being Harry Potter and it isn’t much easier now that he is an overworked employee of the Ministry of Magic, a husband, and father of three school-age children.
While Harry grapples with a past that refuses to stay where it belongs, his youngest son Albus must struggle with the weight of a family legacy he never wanted. As past and present fuse ominously, both father and son learn the uncomfortable truth: sometimes darkness comes from unexpected places.
Oldalak száma: 344
Oldalak száma: 344
Megjelenés éve: 2016
Kiadó: Little, Brown Books
Olvasási idő:
2016. augusztus 9., 16:28 → 2016. augusztus 10., 14:51
A vegyes vélemények miatt nem kicsit féltem ettől a könyvtől. Engem a szövegkönyves forma szinte rögtön elriasztott, mivel annyira nem a kedvencem. Mégis rávettem magam, hiszen Rowling írta és az egyik legkedvencebb sorozatom "folytatása" a mű.
Egy folytatás, amit talán jobb lett volna kihagyni? Talán.
Néha kicsit úgy éreztem, hogy J. K. Rowling és Jack Thorne (illetve John Tiffany) csak azért írták meg ezt a művet, hogy benne maradhassanak kicsit még a világban. Amit természetesen megértek, én is így érzek legtöbbször, de azért nem lett volna muszáj.
Nem tudom pontosan, hogy ez a szövegkönyves formának tudható-e be, de sokszor olyan érzésem volt, mintha a szereplők nem lettek volna önmaguk - Draco Malfoy, tényleg te vagy az? -, de az is lehet, hogy csak az idő múlásának tudható be minden. Azért nem gondolnám, hogy a Draco karaktere valóban így viselkedett volna ebben a helyzetben, de hát ki vagyok én, hogy ezt megmondjam..
A szereplők tehát nem voltak kidolgozottak, de hát ebben a formában túl sok mindent nem lehet kihozni belőlük. Valószínűleg ez az igazán lehangoló dolog számomra az egész műben. J. K. Rowling ugyanis szerintem a leírásokban a legjobb és azokban bravúrozik. Miután itt ez (szinte) teljes egészében elszállt, így nem érezhettem úgy, mintha valóban Rowling (is) írta volna. Kissé fanfictionös hangulata volt és pontosan ezért nem tudok rá 5 csillagot adni. Pedig a szívem minden porcikája azt súgja, tegyek úgy. De nem fogok.
A karkaterekről még annyit muszáj megemlítenem, hogy Scorpius volt a kedvencem. Mindig is szerettem Hermione személyiségét az eredeti HP kötetekben - és azért valljuk be, a Malfoy srác nagyban hasonlít rá. Ki gondolta volna, hogy Draconak egy olyan mindenttudó, okoska - ámde vicces - fia születik majd, mint Granger kisasszony, akit Draco úgy elkönyvelt gyerekkorukban..
Harryben egyébként mélységesen csalódtam. Sosem volt amúgy nagy favoritom a könyvek során, mert elég érdekes természete van, de amit néha a saját, tulajdon fiával művelt, azt nem tudtam hová tenni. Persze nem volt apafigurája, de ez mégsem ok arra, hogy egyetlen prófécia miatt (és mert fia más házba került mint ő egykoron) olyanokat vágjon a fejéhez, amiket.
Maga az időnyerős ötlet, az alternatív világok és a múltbeli visszatérés, zseniális volt. Imádtam azt, hogy sok-sok szereplők viszontláthattunk; még egyszer, utoljára. Rowling ebben nagyon próbált kedvezni az olvasóinak, ami szerintem - nekem legalább is - sikerült. Ezért és a világ viszontlátásáért igazán megérte elolvasni ezt a művet.
Kicsit azért sajnálom, hogy ezekből a múltbéli eseményekből mindig csak néhány percnyi információmorzsát kaptunk. Szuper dolog lett volna még egy kicsit elkalandozni benne, de valószínűleg csak a potterhead énem beszél belőlem.
A lezárással akadtak egy kis problémáim, mert még ahhoz a rövid időhöz képest, amit a múltban töltöttünk Albus-szal és Scorpius-szal - ahhoz képest is kevés volt az, amit a végső harc megírásával töltöttek az írók. Számomra kicsit összecsapott volt. Lehetett volna valamivel akciódúsabb és akkor tényleg nem panaszkodom.
Talán kicsit guilty pleasure is a könyv, mert visszavitt a gyerekkoromba, újra kézen foghattam Harryéket és különleges kalandoknak lehettem részese, de valljuk be, nem egy kiemelkedő történet. Ha nem J.K. írta volna, hanem csak egy ismeretlen ember mondjuk a Merengőre, azt mondtam volna, hogy érdekes, és egész jó. Rowlingtól azért nem teljesen ezt vártam.
Valószínűleg mindennek ellenére meg fogom vásárolni a könyvet, ha eljön az ideje, mert hát.. melyik potterhead ne tenné? A kollekcióm teljes lesz és bár ez a mű nem volt a kedvencem, azért örülök majd, ha a polcomat ékesíti.
Csak egyetlen, utolsó kérésem lenne J. K. Rowlinghoz; abbahagyhatnánk már a civakodást a HP világgal és hagyhatnánk végre hőn szeretett szereplőinket élni? Elegem van már abból, hogy megannyi történet befejezése után szomorkodnom és búcsúzkodnom kell. Ismét. Ne boncoljuk tovább a múltat, könyörgöm.
Mindig elfog a szomorúság, amikor egy Harry Potter kötet végére érek. Egyszer már lezártam magamban a dolgot – tudva, hogy már nem lesz új könyv, „csak” a régieket olvashatom újra és újra –, erre most megint ott tartok, hogy letettem egy újabb HP könyvet, és megint el kell búcsúzni.
Nem tudom pontosan, hogy ez a szövegkönyves formának tudható-e be, de sokszor olyan érzésem volt, mintha a szereplők nem lettek volna önmaguk - A szereplők tehát nem voltak kidolgozottak, de hát ebben a formában túl sok mindent nem lehet kihozni belőlük. Valószínűleg ez az igazán lehangoló dolog számomra az egész műben. J. K. Rowling ugyanis szerintem a leírásokban a legjobb és azokban bravúrozik. Miután itt ez (szinte) teljes egészében elszállt, így nem érezhettem úgy, mintha valóban Rowling (is) írta volna. Kissé fanfictionös hangulata volt és pontosan ezért nem tudok rá 5 csillagot adni. Pedig a szívem minden porcikája azt súgja, tegyek úgy. De nem fogok.
A karkaterekről még annyit muszáj megemlítenem, hogy Scorpius volt a kedvencem. Mindig is szerettem Hermione személyiségét az eredeti HP kötetekben - és azért valljuk be, a Malfoy srác nagyban hasonlít rá. Ki gondolta volna, hogy Draconak egy olyan mindenttudó, okoska - ámde vicces - fia születik majd, mint Granger kisasszony, akit Draco úgy elkönyvelt gyerekkorukban..
Harryben egyébként mélységesen csalódtam. Sosem volt amúgy nagy favoritom a könyvek során, mert elég érdekes természete van, de amit néha a saját, tulajdon fiával művelt, azt nem tudtam hová tenni. Persze nem volt apafigurája, de ez mégsem ok arra, hogy egyetlen prófécia miatt (
❝Slytherin, Gryffindor, whatever label you've been give – I know – know – that heart is a good one.❞
Maga az időnyerős ötlet, az alternatív világok és a múltbeli visszatérés, zseniális volt. Imádtam azt, hogy sok-sok szereplők viszontláthattunk; még egyszer, utoljára. Rowling ebben nagyon próbált kedvezni az olvasóinak, ami szerintem - nekem legalább is - sikerült. Ezért és a világ viszontlátásáért igazán megérte elolvasni ezt a művet.
Kicsit azért sajnálom, hogy ezekből a múltbéli eseményekből mindig csak néhány percnyi információmorzsát kaptunk. Szuper dolog lett volna még egy kicsit elkalandozni benne, de valószínűleg csak a potterhead énem beszél belőlem.
A lezárással akadtak egy kis problémáim, mert még ahhoz a rövid időhöz képest, amit a múltban töltöttünk Albus-szal és Scorpius-szal - ahhoz képest is kevés volt az, amit a végső harc megírásával töltöttek az írók. Számomra kicsit összecsapott volt. Lehetett volna valamivel akciódúsabb és akkor tényleg nem panaszkodom.
❝DUMBLEDORE: Harry, there is never a perfect answer in this messy, emotional world. Perfection is beyond the reach of humankind, beyond the reach of magic. In every shining moment of happiness is that drop of poison: the knowledge that pain will come again. Be honest to those you love, show your pain. To suffer is as human as to breathe.❞
Talán kicsit guilty pleasure is a könyv, mert visszavitt a gyerekkoromba, újra kézen foghattam Harryéket és különleges kalandoknak lehettem részese, de valljuk be, nem egy kiemelkedő történet. Ha nem J.K. írta volna, hanem csak egy ismeretlen ember mondjuk a Merengőre, azt mondtam volna, hogy érdekes, és egész jó. Rowlingtól azért nem teljesen ezt vártam.
Valószínűleg mindennek ellenére meg fogom vásárolni a könyvet, ha eljön az ideje, mert hát.. melyik potterhead ne tenné? A kollekcióm teljes lesz és bár ez a mű nem volt a kedvencem, azért örülök majd, ha a polcomat ékesíti.
❝Love blinds. We have both tried to give our sons not what they needed, but what we needed. We've been so busy trying to rewrite our own pasts, we've blighted their own present.❞
Mindig elfog a szomorúság, amikor egy Harry Potter kötet végére érek. Egyszer már lezártam magamban a dolgot – tudva, hogy már nem lesz új könyv, „csak” a régieket olvashatom újra és újra –, erre most megint ott tartok, hogy letettem egy újabb HP könyvet, és megint el kell búcsúzni.
Szeretettel olvasok újra minden egyes Harry Potter könyvet, de már rég lezártam magamban a világot és nem szeretném még egyszer újra felbontani a borítékot. Jobb békében távozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése