Michelle Hodkin: Mara Dyer eszmélése

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.

Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.

Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

„Amilyen ijesztő és fordulatos, olyan lírai és gyönyörű a Mara Dyer eszmélése, ami az első oldaltól lebilincselt, le sem bírtam tenni. Ajánlatos jó világosban olvasni.” - Rachl Hawkins, a New York Times-bestsellerlistás Hex Hall szerzője

Oldalak száma: 444
Megjelenés éve: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-------------------------------------

A történet egy Mara Dyer nevű lányról szól, akinek valójában nem is ez a neve és ezt már az első oldalon megtudhatjuk. 

A lány egy karcolás nélkül úsz meg egy baleset, melyben életét veszti Rachel, azaz legjobb barátnője; Jude, a volt pasija és annak testvére, Claire is. Azonban nem emlékszik a baleset egyetlen momentumára sem. A trauma hatására Miami városába költözik családjával, hogy ott új életet kezdhessenek. Azonban a múlt nem hagyja őt nyugodni. Képzeleg, hangokat hall és - nem utolsó sorban - állandóan felbukkan a halott barátja szelleme, pont a legváratlanabb pillanatokban. Mara pedig ezidő alatt azon igyekszik, hogy az élete normálisabb kerékvágásba térjen. Ezt pedig nem más, mint a szexi, brit akcentúsú, nőcsábász, Noah oldalán próbálja véghez vinni. 

A könyvbe a borító által zúgtam bele. Misztikus, sokat sejtető és gyönyörű szép. Mindig is csodáltam a víz alatti fotósorozatokat, így a könyvborító csak azt sugallhatta számomra, hogy VEGYÉL MEG ÉS OLVASS EL!
Aztán persze utánaolvastam a róla írt értékeléseknek és kritikáknak is. A rengeteg pozitív véleménynek hála úgy döntöttem, hogy megszerzem a történetet és belefogok.

Mikor először nekikezdtem, nem voltam róla túl jó véleménnyel. Úgy gondolom ez főleg annak tudható be, hogy a könyv thrillerként járja a polcokat, én pedig nem olvastam ezelőtt még ebben a kategóriában egyetlen történetet sem. Emellett persze a történet is elég lassan indult be. Körülbelül a 100. oldal környékén járhattam - vagy talán még annyi sem volt -, amikor fordult a kocka és azt vettem észre, hogy le sem tudom tenni a könyvet. Fantasztikus volt az érzés, ahogy belevethettem magam a történetbe, átérezhettem és a részese lehettem. Nem beszélve arról, hogy hosszú idő óta ez volt az első könyv, ami annyira megfogott, hogy még éjjel kettőkor is olvastam, s csak erőnek erejével tudtam elszakítani magam tőle. Olvasás közben két dolog járt a fejemben; minél hamarabb a végére akartam érni és kideríteni Mara minden titkát és baját, emellett viszont szerettem a sorok között nézelődni és a főszereplő életének részese lenni. Nem szerettem volna végezni a könyvvel, de ezzel párhuzamosan szerettem volna a végére járni a dolgoknak.

A történet mindamellett, hogy egyedi, szórakoztató és - nem utolsó sorban - elgondolkodtató is. 

Az írónő remekül lavírozott a paranormalitás és az őrültség határain. Marának sokszor fogalma sem volt arról, hogy mi az, amit csak álmodott és mi az, ami valóban megtörtént vele. Az emlékei szépen lasssan elkezdtek visszacsörgedezni, ő viszont sokszor már nem volt olyan biztos abban, hogy a történéseket hallucinálta-e avagy sem.
Hatalmas rejtély övezte még a főhősnőnk feltételezett képességeit is, ezt pedig remekül vázolta fel és követte nyomon az írónő, Michelle Hodkin.

Szeretem azokat a könyveket, amelyek az elme valamilyen problémájával, az azt ért traumával foglalkoznak. Az amnézia rengeteg mai könyvben megjelenik, ahogy PTSD is, amelynek gyakori mellékhatásai a hallucinációk és rémálmok. 

A feszültség csak úgy árad a történetből, egyrészt a thrillerbe illő események, fordulatok izgatnak halálra a jelenben, másrészt a rémálmok alatti visszaemlékezések borzolják az idegeket a múltból. 

❝Néha az elménk megvéd minket bizonyos dolgoktól, amíg készen nem állunk arra, hogy megbirkózzunk velük.❞

El sem hiszem, hogy az írónő debütáló író és ez az első regénye. Az írásmódja lenyűgöző volt. A thrillerbe illő elemeket remekül ellensúlyozta a romantikával. A párbeszédek szórakoztatóak voltak és kifejezzetn illettek a 16-18 éves korosztályhoz. Nem mellőzte természetesen a humort sem, bőven volt időnk mosolyogni egy-egy beszóláson. 
A humorherold szerepét főképp Jamie, a fekete, zsidó, biszexuális, szarkasztikus srác testesítette meg. Ő volt az, aki végig fent tartotta a hangulatot. Borzasztóan örültem a jelenségének, még ha nem is kapott olyan nagy szerepet a történetben.

❝– Kösz szépen! De komolyan, tuti van neked jobb dolgod is, mint reménytelen esetekre pazarolni az idődet. 
– Párszaszóul már megtanultam. Mi mással foglalkozhatnék? 
– A tünde nyelvekkel. 
– Te igazi, ezerszázalékos könyvmoly vagy. Imádom.❞ 

A többi karakterrel is eszméletlenül meg voltam elégedve. Szerethetőek, reálisak, földhözragadtak és az érzések sem hiányoznak belőlük.

Mara egy erős lány, aki remekül veszi az akadályokat és jobban viseli az őrültséget is, mint az elvárható lenne tőle. Reagálhatott volna sokkal rosszabbul is a történtekre, de ő igyekszik túllépni a dolgokon.

Noah pedig egy igazi szexi könyves álompasi. Habár igazi nők bálványa és csak egy arrogáns, nőcsábász pöcs benyomását kelti, van neki bőven lelke is. Jól bánik az állatokkal, remek ember és borzasztóan intelligens. Tisztelettel bánik Marával és a kapcsolatukkal is. A brit akcentus pedig csak hab a tortán. Nem is csoda, hogy Mara már az első néhány találkozásuk után belezúgott a srácba. Nem beszélve persze arról, hogy miféle rejtélyeket tartogat még az írónő a sráccal kapcsolatban. 

A két főszereplő remekül kiegészíti egymást. A szópárbajaik mindig két oldalúak voltak. Ugyanúgy odapirított Mara is a srácnak, ahogy Noah is egyenlően bánt a lánnyal egy-egy vitájuk során. És - habár Mara elég hamar belezúg a srácba - a komoly érzelmeiket igencsak lassan engedik szabadjára. Nem kell attól tartanunk, hogy elhamarkodják majd a dolgokat. Az utóbbi idők egyik legszebben megírt romantikus történetét olvashatjuk kettőjük kapcsolata által.

❝– Nem hallottál még arról, hogy a látszat néha csal?
 – Ha tudtam volna, hogy ma van az elcsépelt szólások napja, otthon maradtam volna.❞ 

Egy ponton felmerült több morális kérdés is, melyeknek a levezetése nagyon megkapó volt. Arról volt szó, ki érdemli meg az életet, és ki nem. Van-e jogunk ölni, ha XY nagyon-nagyon rossz dolgokat követett el, és mindez később esetlegesen megbocsátható-e az illetőnek. Remek érvelések hangzottak el mindkét szempont alapján, ami engem is nagyon elgondolkodtatott. Ezt különösen csodáltam és szerettem a könyvben. Hogy gondolkodásra sarkallt.

A történet vége egy HATALMAS függővég, ami miatt leesik az ember álla és ott is marad, amíg az illető erőnek erejével össze nem szedi magát. Olyan, ami miatt érzelmek egész skálája ment végbe rajtam. Olyan, ami csak arra sarkallt, hogy tovább olvassam a sorozatot. 
Kár, hogy a trilógia következő része még nem jelent meg magyarul. Azonban remélem, hogy a kiadó összeszedi magát és nekiugrik a sorra következő két kötetnek. Ha nem, muszáj leszek nekiállnom angolul.

Nagyon tudom ajánlani a könyvet azoknak, akik szeretik a kissé borzongós történeteket, remek karakterekkel és jól kiforrt szerelmi szállal megtoldva. A Young Adult és Vörös Pöttyös könyvek szerelmesei imádni fogják. A szexi, brit Noah Shaw jelenléte pedig csak hab a tortán.

-------------------------------------

Borító: 5/5*

Történet: 5/5*

Írói kivitelezés: 5/5