Édesanyja egyedül neveli a tizenkét éves Caitlint, és igen nehéz körülmények között élnek. Az anya dokkmunkás a közeli kikötőben, sokat és keményen dolgozik, kevés ideje jut a kislányra.
Caitlin iskola után mindennap az Akváriumba megy, amíg arra vár, hogy anyja érte jöjjön, és együtt hazainduljanak. Ez a legkedvesebb helye a világon, szereti bámulni a halakat és más vízi élőlényeket, elmerülni ennek a csillogó birodalomnak a mélységében.
Egy nap az egyik akváriumnál összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. E furcsa barátság azonban egy sötét családi titok nyomára vezeti a kislányt, ami olyan irányba lendíti egykor örömteli kapcsolatát anyjával, amely rémisztő következményekkel jár.
Az Akvárium aprólékos, finoman kidolgozott, mégis könnyed prózája egy bátor fiatal lány története, akinek szeretetvágya és megbocsátása képes megváltoztatni a körülötte élő, sérüléseikkel bajlódó embereket. Egyszerre könyörtelen és szívbemarkoló, megváltó erejű történet. David Vann Alaszkában született, és mivel első regényét (Legend of a Suicide) nem tudta kiadatni, hajóépítő és kapitány lett belőle. Azóta ez az ominózus kötet már 10 díjat nyert, és 20 nyelvre fordították le. Az Akvárium a legutóbbi könyve. Nem csak regényeket, hanem memoárokat, novellákat és különböző lapokba cikkeket is ír. Nemzetközileg sikeres könyvei 15 díjat nyertek már, köztük a legjobb külföldi regénynek járó elismerést Franciaországban és Spanyolországban, valamint 75 különféle sikerlistán tűntek föl egy tucatnyi országban.
„A szerző belebújt egy 12 éves kislány bőrébe, s ez rendkívüli eredményre vezetett. Az Akvárium éppolyan gazdag, mint egy költemény, és éppolyan addiktív, mint egy első osztályú detektívregény.” - The Spectator
„Filmszerű… Az Akvárium valódi újrakezdés Vann számára, egy teljesen új, autentikus irány kezdete… Kifinomult, benne a felnőtté válás érzékenysége és a ragyogó, sósvízi állatsereglet.” - Lydia Millet, The New York Times Book Review
Díjak, jelölések:
The New York Times Book Review szerkesztőinek választottja
2015 – március legjobb könyveinek egyike az AmazononAz Observer szerint az idei év legjobban várt regénye
Kiadó: Tarandus
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 256 oldal
Sorozat: nem
Előzmény: nincs
Vég: lezárt
Happy end? Igen.
Műfaj: lélektani ifjúsági
A könyv egy tizenkét éves kislány történetét meséli el, narrációjából kiderül, hogy főszereplőnk azóta felnőtt, van állása, és viszonylag boldog is. (Ezt csak azok miatt a megrögzött happy-end-függők miatt árultam el, akik hozzám hasonlóan mindig többet szeretnének tudni.) Azért keltette fel az érdeklődésemet, mert olyan izgalmas volt a borítója, a történéseket azonban nagyjából az első oldal elolvasása előtt is sejtettem. Mivel ez egy lélektani, és nem egy kalandregény, ezzel nem volt gondom.
Caitlin élete meglehetősen egyszerű: ötkor kel az édesanyjával, hatkor elindulnak az iskolához, fél hétre odaérnek, az anyukája elmegy dolgozni. Miután a tanításnak vége, és Caitlin elvált legjobb barátnőjétől, Shalini-től, elindul az Akváriumba, ahova éves belépője van, mivel minden hétköznap délutánját ott tölti addig, ameddig anyukája nem végez a munkájával. Az Akvárium és a sósvízi halak igen meghatározó szerepet töltenek be Caitlin életében. Ő nem Nirvanat hallgat, hanem a halakról elmélkedik. Sok kedvence van, köztük a holdhal. Az az igazán különleges benne, hogy a halak igazi metaforáit képezik az életének és ezekkel azonosulni is tud, mintha csak az egyszerű medúza a lovagkori hősöket jelentené.
Egyik nap meglepetésére egy öregúr elegyedik beszédbe vele, akivel pár hét alatt igazi barátságot alakít ki. Azonban édesanyja más véleményen van, és teljesen frászt kap, mikor Caitlin beszél neki Bobról. Le akarja tartóztatni, és Caitlint örökké elzárva tartani tőle.
Közben Caitlin életének másik részében is változások következnek be, Shalini barátnőjével igazi, tiszta gyermekkori szerelemre gyúlnak egymás iránt.
A könyv egy tizenkét éves kislány történetét meséli el, narrációjából kiderül, hogy főszereplőnk azóta felnőtt, van állása, és viszonylag boldog is. (Ezt csak azok miatt a megrögzött happy-end-függők miatt árultam el, akik hozzám hasonlóan mindig többet szeretnének tudni.) Azért keltette fel az érdeklődésemet, mert olyan izgalmas volt a borítója, a történéseket azonban nagyjából az első oldal elolvasása előtt is sejtettem. Mivel ez egy lélektani, és nem egy kalandregény, ezzel nem volt gondom.
Caitlin élete meglehetősen egyszerű: ötkor kel az édesanyjával, hatkor elindulnak az iskolához, fél hétre odaérnek, az anyukája elmegy dolgozni. Miután a tanításnak vége, és Caitlin elvált legjobb barátnőjétől, Shalini-től, elindul az Akváriumba, ahova éves belépője van, mivel minden hétköznap délutánját ott tölti addig, ameddig anyukája nem végez a munkájával. Az Akvárium és a sósvízi halak igen meghatározó szerepet töltenek be Caitlin életében. Ő nem Nirvanat hallgat, hanem a halakról elmélkedik. Sok kedvence van, köztük a holdhal. Az az igazán különleges benne, hogy a halak igazi metaforáit képezik az életének és ezekkel azonosulni is tud, mintha csak az egyszerű medúza a lovagkori hősöket jelentené.
Egyik nap meglepetésére egy öregúr elegyedik beszédbe vele, akivel pár hét alatt igazi barátságot alakít ki. Azonban édesanyja más véleményen van, és teljesen frászt kap, mikor Caitlin beszél neki Bobról. Le akarja tartóztatni, és Caitlint örökké elzárva tartani tőle.
Közben Caitlin életének másik részében is változások következnek be, Shalini barátnőjével igazi, tiszta gyermekkori szerelemre gyúlnak egymás iránt.
"(...) és ez volt a legtökéletesebb szerelem, amit valaha ismertem. Senki nem hinné, hiszen gyerekek voltunk még, de teljes valónkban jelen, nem úgy, mint a felnőttek, akik félig mindig máshol vannak."
David meglehetősen nehéz témákat vonultat fel regényében, ahol szinte mindenkinek igazi múltja van, és gondokkal küszködik. Annak ellenére, hogy Caitlin nagyjából húsz évvel ezelőtt élte meg az egészet, érthetően és költőien van leírva minden, hiszen az elbeszélőnk a jelenben él. Ez külön tetszett, szerintem így volt ez egy kerek történet.
A szereplők közül kedveltem Bob-ot, aki igen magvas gondolatokat adott át nekünk, közülük néhányat ismertetnék:
"Ha alig bírok járni, ha egyedül vagyok, ha én sem ismerek magamra, az arcom nem is hasonlít a régire, a részei elrejtőznek, nem felismerhetők, akkor lehet még ugyanaz a nevem? Vagy már egy másik lény vagyok? Ha mások észre sem vesznek, vagyok egyáltalán?"
"Az ember a végén kezdi, és elindul visszafelé, a végtelenbe, és sosincs vége, mert az örökkévalóságig lehet visszafelé menni. "
"Minden egyes történés hagy rajtunk valami jelet, egy-egy horpadást, és az rajtunk is marad mindörökre. Mind két lábon járó roncsok vagyunk."Bob a megtört nagyapa, aki folyton menekült mindentől, aki gyengének érezte magát, a végére megtanult küzdeni, és maradni.
Sheri, Caitlin édesanyja az átélt borzalmak feldolgozása során sajnos nem jutott ilyen messzire, az egész regény a szenvedése és őrült kirohanásai közé rendeződik, amiből a végén sem talál kiutat, de megbocsátás nehéz útjára lép. Rosszabb pillanataiban azonban igencsak felidegesített, konkrétan majdnem átdobtam a szobán a könyvet, annyira remegtem az dühtől. Leginkább Caitlin órával kapcsolatos gondolataihoz tudnám hasonlítani:
"Óra ketyegett. Mindig gyűlöltem ezt a hangot. Elviselhetetlen feszültség van benne, mégis üres. Lélektelen."Főképp Sheri ezen kirohanása miatt:
"Még nem törtél meg. Én pedig megtörlek, aztán meglátjuk, ki vagy."
Teljesen megértettem, hogy Caitlin hogyan tudta elveszíteni a feltétlen szeretetét iránta. Hogyan szerethetnénk igazán egy édesanyát, aki gyűlöl és undorodik tőlünk? Hogyan nézhetnénk a szemébe, ha tudnánk, mindig mást szeretne ott találni, nem minket?
Akik jobban preferálják azokat a történeteket, amiben a főhős három oldal alatt tíz embert öl meg, sőt, eszébe sem jut elmélkedni arról, hogy ez rossz-e, annak nem ajánlanám, ha nem keltette fel az érdeklődését a fülszöveg, mert elég sok leírás van a hóról, a halakról, Shalini puha bőréről, tehát nem egy Jackie Chan film. Viszont abban az esetben, ha egy jól megírt lélektani regényt keresel, bátran vedd a kezeid közé.
"Ezt nem elég elmesélni. Érezni kell(...)"
 |
| (A képen David Vann, az író látható) |
Legrosszabb karakter: Sheri,
Legjobb a könyvben: A nagyapával közös jelenetek
Legrosszabb a könyvben: A költözés hétvégéje, főleg a péntek
Borító: 5/5*
Cím: 5/5
Az egész: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése