2016. január 11., hétfő

10 ok, amiért érdemes nézni az 'iZombie'-t

Nem olyan túl rég nekiálltam az iZombie c. sorozatnak, aztán napról-napra elkezdtem felfalni a részeit - és be is fejeztem az első évadot. 
Valójában nem gondoltam volna, hogy ilyen addiktív lesz a sorozat, de alig bírtam megállni egy-egy rész után. Ezek után úgy gondoltam, hogy összeszedek nektek is 10 indokot arra, miért érdemes belekezdenetek a sorozatba.




1. Zombik, zombik minden mennyiségben.
Mondanom sem kell, hogy egy zombikon alapuló sorozatban azok tömkelege található, így akik szeretik az efféle történeteket, valószínűleg az 'iZombie'-t is megkedvelik majd.


2. Hőn szeretett igazságügyi orvosszakértőnk, Dr. Ravi Chakrabarti humora és személyisége.
Ravi egy felettébb humoros, laza srác, akinek mániája a munkája. 
Az első perctől kezdve sejti, hogy micsoda Liz, és amikor agy-evésen rajtakapja a lányt, majd' kiugrik a bőréből. Ugyanis lenyűgözőnek tartja az egészet. Kivizsgálásokat végez a lányon és leghőbb vágya, hogy rátaláljon a zombiság gyógymódjára.

3. Egyediség. 
A sorozat képregényen alapul és ennek megfelelő a stílusa is, ami szerintem alapvetően még inkább egyedivé teszi az egész történetet.


4. Zenész zombi barátunk, Lowell Tracey, azaz az igazi álompasi alapanyag.



Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem mindig is vonzott a brit akcentus. Lehet, hogy nagyon elcsépelt dolog részemről az ilyesmi, de bevallom, gyengéim az akcentusos férfiak. Legyen az színész, youtuber, énekes.. Ha az Egyesült Királyságban nevelkedett az illető, nálam már tuti befutó. 
Ráadásul a srác zenész. Már említettem milyen szinten odavagyok a művész pasikért, tehát nem meglepő Lowell iránti rajongásom sem. 
Ó, és emellett vicces, bugyiszaggatóan(?) szép szemei vannak és a sors némi szarkazmussal is megáldotta. Nekem komolyan mondom, nagy szerelem volt a fickó.


5. Fordulatosság.
Olivia, vagyis Liv zombiként agyakat kényszerül enni, amelynek hatására minden általa elfogyasztott agy után annak előző tulajdonosa személyiségét veszi át, így alapjában véve a sorozat soha sem unalmas, mindig mutat valami újat. 
Liv-nek pedig az alapvető személyiségjegyei mellett különböző képességei, alaptermészete keletkezik.


6. Ravioli. 

Pontosabban Ravi és Liv dinamikus párosa. Rájuk nézve azonnal tudom, hogy egy ilyen barátságra mindenkinek szüksége van az életében. Baromi jól dolgoznak együtt, kiegészítik egymást és remek a munkakapcsolatuk, s ezáltal a barátságuk is.


7. Humor és agyevészet párosítása.
Szerintem sokan azt feltételeznék, hogy a jókedvűség, humor és a zombiság nem függ össze, hiszen elültették az agyunkban a könyvek, zombikról szóló filmek és a The Walking Dead, hogy márdig az agyevő szörnyetegek csak brutálisak lehetnek. Pedig nem. 
Liv és barátai remek hangulatban töltik mindennapjaikat, s csupán egyéni diétájuktól térnek el az emberektől. Na meg még néhány más dologban is, de ez mellékes.


8. Vérengzés.
Furcsa lehet, hogy éppen ezt említem a humor után, de nem véletlenül történt így.
A sorozat első évadának eleje valóban jókedélyűvé, vidámmá sikerült, azonban az utolsó két részben meglepően életre kelt minden és mindenki a sorozatban. Ez persze csupa pozitív hatást ért el nálam is (majdnem minden tekintetben), mert jó volt végre egy kis akciót is látni a dologban.


9. A tökéletes főgonosz.

Bárki bármit mond, nálam a sorozatok történetében egyetlen igazi főgonosz sem volt annyira szimpatikus, mint Blaine DeBeers, aki humorával és gyilkolási módszereivel szórakoztatja a sorozat nézőit. 
Attól eltekinte, hogy a srác egy igazi - valljuk be - faszkalap, a gonosz szerepét remekül alakítja. Ez leginkább a Vámpírnaplókban is nagyot alakító David Andersnek köszönhető.


10. Igazi, könnyed kikapcsolódás.
Végül, de nem utolsó sorban muszáj megemlítenem, hogy valójában mi is az oka annak, hogy ezt a sorozatot azonnal folytatni akartam.
Az írók egyáltalán nem erőltetik a ma már könyökünkön kijövő zombik történetét és mégis remekül tálalják az egészet. Megvannak a maga vérengzős jelenetei, de - mint mondtam - könnyed, laza kikapcsolódást jelent az egész. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése