Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!
Megjelenés éve: 2015
Kiadó: XXI. század
Olvasási idő:
2016. január 20., 21:07 → 2016. január 23., 20:30
Egy szombati napon eltűnik a labilis, a terapeutájával viszonyt folytató Megan, ezen az estén a részeg Rachel is a környéken kevereg és bár másnap semmire nem emlékszik, komoly sérülésekkel keveredik haza. A rendőrség nyomoz, Rachel megszállottan követi a híreket és közben kétségbeesetten próbál rájönni, mi az, amire nem emlékszik.
Nem csak az elbeszélő személye változik fejezetenként, hanem az elbeszélés ideje is, ugrálunk a Megan eltűnése előtti és utáni idő között és lassanként, puzzleszerűen áll össze a történet és kezdenek körvonalazódni a miértek.
A másik dolog, ami nagyon tetszett, az az, hogy Paula Hawkins nagyon lassan, mértékelten vezette fel a történetet.
A közepe táján kissé túl hosszúnak, fárasztónak és elnyúttnak találtam már a sztorit és leginkább a főszereplő Rachelt, akit az alkohol, valamint a szeretet- és figyelemhiány amolyan „feltűnési viszketegségben” szenvedő nővé tesz.
Aztán jött az egy helyben topogás, ami türelmetlenné tett, de eközben is végig kombináltam, agyaltam, próbáltam rájönni, mi is történhetett, szerintem krimiknél az ilyesmi a legjobb jel.
A lezárásról egyébként jobb, ha a spoiler-mentesség érdekében nem ejtek egyetlen szót sem. Elég legyen annyi, hogy mire végre összeállt volna fejemben a kép, az írónőnek sikerült még egyet csavarnia a szálakon és tátva maradt a szám.
Egyébként a könyv nagy sikerére való tekintettel, úgy döntöttek megfilmesítik a regényt, melynek főszerepében Emily Blunt játsza majd Rachel-t. A munkálatoknak már neki is láttak és október 7.-én már mozivásznon tekinthetjük meg Paula Hawkins remekművét.
Nem csak az elbeszélő személye változik fejezetenként, hanem az elbeszélés ideje is, ugrálunk a Megan eltűnése előtti és utáni idő között és lassanként, puzzleszerűen áll össze a történet és kezdenek körvonalazódni a miértek.
❝Egy csapatnyi szarka. Hogy is van az a mondóka? Egy bajt jelez, kettő reményt, három leányt, négy meg legényt, öt ezüstöt, hat aranyat, hét pedig titkot, mely titok is marad.❞
Kezdjük ott, hogy a szereplők nem a legjobb fajtából valóak. Itt nincs kedvenc szereplő, nincs kiemelkedően jó és nemes lélek, csak mocskos, veszettül embertelen karakterek vannak. Egy alkoholista nő, egy férjét csaló asszony, egy szerető - és sorolhatnám még.
Viszont pont ezért fogott meg olyan nagyon a regény. Mert valódi, igazi, hús-vér szereplőket jelenít meg és kertel semmiről. Rachel alkoholista és ezt egyáltalán nem titkolja, nem próbálja eltusolni és végképp nem próbálja az esetleges rossz gyerekkorára vagy a volt férjére vonni a felelősséget. Megérti, hogy önmagát sorozta a szakadék szélére és csakis ő tehet arról, hogy meddig jutott, de mégsem áll le az ivással. Zavarja, hogy sokszor nem jut eszébe semmi a részeg pillanatairól és hatalmas bűntudatot érez, amikor kiderül Tomot megbántotta valamivel, de nem érdekli annyira, hogy ne csinálja tovább. Igazi szánalmat ébreszt az emberben a nő.
❝Semmi sem rosszabb, semmi sem annyira fájdalmas, romboló, mint a gyanakvás.❞
A másik dolog, ami nagyon tetszett, az az, hogy Paula Hawkins nagyon lassan, mértékelten vezette fel a történetet.
Már a könyv negyedénél úgy döntöttem, hogy én ezt nem bírom tovább, abbahagyom, hiszen semmi sem történik benne. Aztán amint félretettem, rájöttem, hogy igenis érdekel mi történik majd benne. Megfogtak a karakterek és vágytam arra, hogy megtudjam milyen sorsuk lesz, mi történt és hol a fenében van Megan.
Igen, legtöbbször a falat kapartam miatta, de megértem, hogy a nagyobb drámai hatás miatt szükség volt erre. Az írónő pedig remek munkát végzett.
Igen, legtöbbször a falat kapartam miatta, de megértem, hogy a nagyobb drámai hatás miatt szükség volt erre. Az írónő pedig remek munkát végzett.
Aztán jött az egy helyben topogás, ami türelmetlenné tett, de eközben is végig kombináltam, agyaltam, próbáltam rájönni, mi is történhetett, szerintem krimiknél az ilyesmi a legjobb jel.
❝Nem létezhet nagyobb gyötrelem, semmi sem lehet fájdalmasabb a soha véget nem érő nem tudásnál.❞
A lezárásról egyébként jobb, ha a spoiler-mentesség érdekében nem ejtek egyetlen szót sem. Elég legyen annyi, hogy mire végre összeállt volna fejemben a kép, az írónőnek sikerült még egyet csavarnia a szálakon és tátva maradt a szám.
Egyébként a könyv nagy sikerére való tekintettel, úgy döntöttek megfilmesítik a regényt, melynek főszerepében Emily Blunt játsza majd Rachel-t. A munkálatoknak már neki is láttak és október 7.-én már mozivásznon tekinthetjük meg Paula Hawkins remekművét.
------------------------------------
Borító: 5/4
Történet: 5/4
Írói kivitelezés: 5/4
Írói kivitelezés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése