Brittainy C. Cherry: The Air He Breathes

I was warned about Tristan Cole.

“Stay away from him,” people said. 

“He’s cruel.” 

“He’s cold.” 

“He’s damaged.”

It’s easy to judge a man because of his past. To look at Tristan and see a monster.

But I couldn’t do that. I had to accept the wreckage that lived inside of him because it also lived inside of me.

We were both empty. 

We were both looking for something else. Something more. 

We both wanted to put together the shattered pieces of our yesterdays.

Then perhaps we could finally remember how to breathe.

Oldalak száma: 354

Megjelenés éve: 2015

Kiadó: BCherry Books

Olvasási idő:

2015. november 22., 16:41 → 2015. november 28., 20:42

A 33 éves Tristan Cole egy baleset során elvesztette 8 éves kisfiát, Charlie-t és feleségét, Jamie-t. A férfi mindenkit ellök maga mellöl és új helyre költözik, hogy ne bánthasson többé senki mást, csakis önmagát. 
A 28 éves Elizabeth-tel sem járt kegyesebben az élet. A halál kegyetlen marka elmarta mellőle férjét, Steven-t, egyedül hagyva őt és 4 éves kislányukat, Emily-t.
Egyikük sem érzi, hogy valaha is meggyógyzlhatnak a gyász szörnyűségéből és normális életük lehet. Azonban, amikor a két megtört lélek összetalálkozik, az életük fenekestül felfordul.

Már a regény alaptörténete megrepesztette a szívemet. Aztán belemélyedtünk a gyász és veszteség hatalmas, sötét fellegébe és Brittainy C. Cherry-nek sikerült össze is törnie azt.

A mű elején Tristan Cole a megtestesült roncs. Nem beszél senkivel, magába roskad, kedvetlen, mogorva, mindent és mindenkt utál - érthető okokból természetesen. A fájdalma végig érezhető; nincs egyetlen pillanat sem, amikor Brittainy C. Cherry kiesett volna írói szerepéből. 

Nem akar sérülni; éppen ezért senkit sem szeretne maga körül. Csakis önmagának akar fájdalmat okozni - mert úgy érzi, megérdemli -, de senki mást nem akar bántani, és úgy gondolja, ő mások fejére csak bajt hoz. Csak szeretne egyedül lenni - talán mindörökké.

Elvesztette a két legfontosabb dolgot az életében (a feleségét és a fiát), azért ez nem kis dolog. Az is csoda, hogy még nem adta fel teljesen.
Aztán jön Elizabeth, egy kis melegség a szívébe, együttérzés és máris minden fenekestül a feje tetejére áll számára, számukra.

Amikor a világ legnagyobb pöcseként bánik Tristan Elizabeth-tel, meg lehet őt érteni, de azért még fájt érte, értük a szívem. De azt azért nem mondom hogy Liz helyében én olyan nagyon jól tűrtem volna ezt az állandó elutasítást. Ha belőlem valaki egyszer nem kér, akkor így járt, felfogom. Azonban ő összeszedte magát és többször is megkörnyekezte a férfit; barátkozási okokból természetesen. Eleinte.

❝He and I together was a terrible idea. We were both unstable, we were both shattered, and there was no getting around it. He was thunder, I was lightning, and we were seconds away from creating the perfect storm. 

(…) 

But when we were together, the hurting hurt a little less. When we were together, the past wasn’t as painful to take in. When we were together, I never for a second felt alone.❞

Amikor azonban kiderültek egymás előtt a titkaik, azaz szeretteik elvesztése, rájöttek, hogy egy kis megnyugvást lelhetnek a másik társaságában, karjaiban. Arra használták egymást hónapokon át, hogy kissé újraéljék a múltat és ne engedjék el szeretteiket. Viszont, amikor kissé túl sok lett Elizabeth-nek lelkileg a dolog, abbahagyták és barátok maradtak. Hetekig csak viccelődtek egymással, de ott is voltak a másiknak, amikor kellett. Aztán valami kezdett kialakulni közöttük és úgy döntöttek, belemennek a dologba. 
Viszont semmi sem egyszerű, főleg nem ilyen démonokkal a nyomukban és néhány olyan "baráttal" az oldalukon, mint Tanner..

Tanner Michael Chase maga a megtestesült féreg. Már a regény elejétől unszimpatikus volt számomra az állandó nyomulása - mind a bolt, mint Lizzie irányában. Aztán, amikor kiderültek a dolgok, konkrétan puszta kézzel szerettem volna megölni őt. A titkát olyan hideg vérrel tárta az olvasók és Tristan szeme elé, hogy csak tátogni voltam képes. Azt elhiszem, hogy egy bunkó faszkalap és úgy érzi mindent és mindenkit megkaphat magának és még azt is fel tudom dolgozni, hogy ilyen mániákusan vonzódik Lizzie-hez, de a titok.. You bastard.

A kedvenc pillanataim egyike a regényből az volt amikor Tristan szerelmet vallott Elizabeth-nek az első alkalommal. Mindenféle spoiler nélkül, szerintem a világ legaranyosabb dolga volt, ahogy bevallotta neki, hogy véletlenül beleszeretett.

Emellett nagyon imádtam a kapcsolatot, ami kialakult Emma, Elizabeth lánya és Zeus, Tristan kutyája  között. Volt valami imádnivaló abban, hogy mennyire kötődtek ők egymáshoz és milyen nagyon örült Emma, amikor újra találkozhattak. Nem beszélve arról, micsoda kis cukipofa, mosolygós, életvidám lány volt Emma önmagában.

Aztán ott voltak még a post-it üzenetek, amiket egymással váltogattak Lizziék, miután a nő megosztotta a férfival az erről alkotott gondolatait; hogy mennyire szerette olvasgatni szülei régi leveleit és hogy milyen nagyon örült volna, ha az elhunyt férjével is váltottak volna egy-kettőt anno.

❝You know that place in between nightmares and dreams? The place where tomorrows never come and yesterdays don’t hurt anymore? The place where your heart beats in sync with mine? The place where time doesn’t exist, and it’s easy to breathe? I want to live there with you. – TC❞

Brittainy C. Cherry-nek sikerült úgy játszani az érzéseimmel, mint egy ping pong labdával a játék közben. Magával ragadó, fájdalmas és szomorú volt a regény, ugyanakkor folyamatosan mosolyt tudott csalni az arcomra. Amikor a karakterek a boldogság hatalmas, rózsaszín buborékában lebegtek, az én szívemet is átjárta a melegség és ott is maradt. Amikor pedig sírtak és a fájdalom roskadó szenvedésében ragadtak néhány pillanatra, én is úgy éreztem, hogy velük együtt pusztulok bele a veszteségükbe. 
Összességében egy szívbemarkolóan gyönyörű és mindent elsöprő történetet olvashattam, gyászról és az újrakezdésről, Brittainy C. Cherry tolmácsolásában. Köszönöm ezt a remek élményt.

------------------------------------

Borító: 5/5
Történet: 5/5
Írói kivitelezés: 5/5